Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy család. Ez a család úgy élt, mint bármelyik másik, a két szülő a két kisgyerekkel. Mikor már a gyerekek kicsit nagyobbak lettek, az élet még egy kisgyermekkel ajándékozta meg a családot.1994.december 5.-én, éppen mikulás napja előtti éjszakán. Ez a kisgyermek lány lett, akinek már volt egy bátyja és egy nővére, akik nagy odaadással „nyúzták, dögönyözték” őt.
Teltek múltak az évek, a gyerekek lassan növögettek, a kislányból óvodás, majd iskolás lett. Mindig is vidám, játékos, olykor rossz is volt, mint afféle gyerek. Ekkor még rossz tulajdonságnak tűnt, de mára már szerencséje, hogy nagyon akaratos volt. Az iskolában sok barátot szerzett és szorgalmasan tanult, kedvenc elfoglaltsága az olvasás lett. Egyik este, a testvéreivel bohóckodtak, éppen úgy, ahogy szoktak és egy óvatlan mozdulattal a kislány belecsapott a kezével a tükörbe. Nagy bonyodalom lett, mindenki azt hitte, hogy baja esett, de amit azt a babona is tartja „Ha valaki összetör egy tükrök, 7 év szerencsétlenség követi majd”.
A család kicsit babonás és nem hitte, hogy évek múlva majd eszükbe fog jutni ezt az este…..
Egyszer a kislány nagyon beteg lett, egyik napról a másikra legyengült. A család nagyon megijedt, hogy vajon mi lelhette. De senki sem tudta a választ, a doktorok is csak találgattak, ki tej allergiára, ki vírusra gondolt. A kislány egyre rosszabbul lett, sem inni sem enni nem akart, a folytonos hányingere miatt. Ennek következtében kiszáradt és gyorsan be kellett vinni a kórházba.
A kórházban infúziót és gyógyszereket kapott, mire jobban lett volna és már nem kapott gyógyszereket, akkor megint csak rosszabbul lett. Édesanyja mindvégig mellette volt.
A háziorvosnak köszönhetően, azonban fény derült az igazi betegségre. Erre senki sem gondolt volna, hogy a 7 éves kislánynak agydaganata van. Sürgősen Budapestre kellett szállítani, hogy másnap az orvosok segíteni tudjanak rajta.
Eközben az otthon maradt két testvérnek hamar meg kellett tanulnia önállónak lenni.

Mert az elkövetkezendő hetekben az apa és az anya, amikor csak tehették a kislánynál voltak. A műtét után, nagyon le volt gyengülve, újra kellett tanítani, járni és beszélni is. Amint kikerült a kórházból, lassan javulni kezdett az állapota. Mire felgyógyult, akkor kellett szembesülnie azzal, hogy diáktársaitól nagyon lemaradt a tanulásban, így a sok szenvedés után még évet is kell ismételnie. De hát annyi baj legyen……….

Lassan bekövetkezett az ősz és a kislány iskolába kezdett járni, az új osztályba. Gyorsan sikerült neki beilleszkednie, és a társai is hamar elfogadták őt. Lassabban ugyan, de szorgalmasan tanult. Mígnem egy kontroll vizsgálatra került a sor. Ezekre a kontroll vizsgálatokra, mind az összesre, a család félve kísérte a kislányt. A kislány végig azt hajtogatta, amíg várták az eredményt, hogy BAJ lesz. Szülei nyugtatták, hogy nem lesz, hiszen pár ilyen vizsgálaton már túl vannak.

Sajnos, a kislánynak lett igaza és valóban újra szembe kellett nézni ezzel a betegséggel másodszorra is. Újra kezdődtek a hosszú és fájdalmas napok a kórházban. A második műtét után, kicsivel gyorsabban épült fel, mint azelőtt. Sajnos a kemoterápia és a sugárkezelés miatt sokáig gyenge maradt. Majd otthon, magántanulóként sikerült utolérni a többieket.
Újabb reményekkel elindult újra az iskolába, úgy ahogy eddig, tesi tagozaton, sok néptáncórával az órarendjében. Eltel egy kis idő, újabb kontroll vizsgálatok után már kevésbé izgult a következő miatt. Bizakodva várta végig a több mint egy órás MR vizsgálatot, de hiába a gép megint csak rosszat mutatott. Teljesen összetörve, és reménytelenül nézett szembe azzal a következményekkel, amiket már jól ismert. Úgy tűnt az a bizonyos akarat most már tényleg csak pislákolt, a mindig kitartó kislányban. A család kétségbe esett, hogy most mivel tudnák a kislányt újra bizakodóvá tenni, hogy újra legyen ami motiválja, hiszen harmadszorra már nem magyarázhatták azzal, hogy „tarts ki és meglátod meggyógyulsz”.
A kislány túlesett a harmadik műtéten is, de a remény még mindig nem csillogott a szemében. Az orvosok kevés otthoni pihenés után újabb kemoterápiát javasoltak. Így nem csoda, hogy a kislánynak csak egyre rosszabb lett a kedve.

Így történt, hogy a legnagyobbik testvérének, eszébe jutott a kislány régen dédelgetett vágya… Így aztán a nővérkéje kutatásba kezdett, egy westie kiskutyus után. Talált is, szerencséje volt így már aznap lehetett is érte menni. A kislánynak azt mondták, édesapjával, hogy bevásárolni mennek, de a hipermarket helyett a kiskutyáért igyekeztek. Hamar meg is érezte, a kislány egyből kérdőre vonta őket az eltelt 1,5 óráért. De amikor a pléd alól kidugta a kis fejét az ici-pici westi kutyus, soha nem látott boldogság tört ki belőle. Így történt, hogy a család 5 tagúról 6 tagúra bővült. A kislány tűrte a kemoterápiát, folyton azzal magyarázva, hogy őt otthon várja a kiskutya. Majd később sietett tanulni a házhoz járó tanárokkal, hogy megint csak a Rumlival (mert, hogy így hívják a kiskutyát) lehessen. A kemoterápia alatt nagyon sokat szenvedett a kislány, és egy vizsgálat alkalmával, amikor már annyira rosszul lett, kiderült, hogy a petefészkén is daganatot találtak, melyet ugyan sikerült eltávolítani, de sajnos azt a szervét is el kellett, amelyen volt. A család ezután, a 7 év küzdelem után is a kislánnyal együtt bizakodó volt.

Kellemes hírt kapott a kislány, egy rég várt álma valósulhatott meg újra, unokanővére esküvőjén, koszorús lány lehet. Alig várta, hogy elérkezzen a várva várt nap. Közben egy csodálatos klinika által szervezett kirándulásra is hivatalosak voltak.
A kellemesen eltöltött családi nap után, a kórház felé kellett venni az utat, hogy elhozzák a leleteket. A kislány félve várta édesapját az autóban, amíg egyszer csak meg nem jelent. Nagy csend ült az autón és a benne utazókon, az édesapa csak ennyit mondott: „-javasolt” a kislány már pityeregve, de hozzátette „- a műtét”. Rettentően kiborult, mert tudta, hogy negyedszerre is végig kell csinálnia azt a tortúrát amiből 7 év alatt, már 3-szor volt része.
A család tudta, hogy most úgy kell a kislány mellett lennie, mint eddig még soha, hiszen megint úgy tűnt, hogy reményét vesztette. Kevés idő volt azonban a gondolkodásra, mert az orvosok gyorsan döntöttek, és következő héten már meg is műtötték. A műtét után, minden erejével azon volt, hogy kikerüljön onnan.


Ez a műtét 2009. Április 27-én volt, azóta túl vagyunk a lagzin és végigmulattam, igen én végigmulattam, az éjszakát. Bár nehezen, de kibírtam a sok fájdalmat, amin keresztül mentem és bizakodva nézek a jövő felé. Én tudom, hogy mit jelent hamar felnőni és tudom, hogy mekkora ajándék, ha valaki egészséges, és sajnos, de megtanultam, hogy nincs az a játék, csoki, plüss stb. mennyiség, ami ilyenkor feledtetné velem, a daganatos betegséggel járó fájdalmakat. Bárcsak tudnám értékelni az olyan hétköznapi „problémákat” amelyektől a mai tinédzserek szenvednek. Nekem már 3 éves nincs hajam, amit festhetnék és műkörmökre sem vágyom, és nem vonzanak a füstös diszkók sem, ahogy a velem egykorúakat. Én csak bízom benne, hogy most már „- Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás” után, felhőtlenül élvezhetem az otthon és a család örömét, félelmek nélkül.